Közel nulla energiaigényű épületek - Új továbbképzési program indul májusban Budapesten!

Híreink - 2016. 04. 18. 10:06

Új szakképzési program indul 2016. május 11-én Budapesten. A hazánkban hiánypótló képzési programot négy ország - Ausztria, Magyarország, Románia és Svájc - szakértőinek közreműködésével dolgozták ki, a CertCraft program keretében. A képzési program célja, hogy felkészítse a kivitelezésben közreműködő szakembereket a közel nulla energiás épületek megvalósítására. Európai szinten a CertCraft projektnek közép- illetve hosszútávon fenntartható hatása lesz a munkaerőpiacra, mivel a konzorcium egy akkreditált és hitelesített felnőttképzéssel közvetlenül a célcsoportokat illetve az ők szaktudását képes megcélozni.

100 lakásos passzívház Budapesten

Szerző: PAOSZ

Közismert tény, hogy az országosan elfogyasztott összes energia több mint 40 százalékát az épületekben használjuk fel, ennek az
energiának túlnyomó részét pedig fűtésre és hűtésre fordítjuk. Épületeink többsége nem felel meg sem a jelenlegi, sem a jövőbeni
előírásoknak, követelményeknek. Mivel a meglévő épületállomány még sokáig meghatározó marad, az épületek korszerűsítése, energetikai felújítása fokozott jelentőséggel bír.

Hiánypótló a 2016. májusában induló képzés, mivel az új építésű ingatlanok mellett a meglévő épületek energetikai korszerűsítésével is foglalkozik a kivitelező szakemberek szemszögéből. Több szakmát is érintenek a fokozott energiahatékonysági követelmények, mód nyílik a kivitelezők, a szakmunkások és az építésvezetők számára is megfelelő gyakorlati ismeretek megszerzésére a fokozottan energiahatékony építés és felújítás területén.

A közel nulla energiás épületek megvalósítása a passzívház-technológia segítségével ma már realitás Magyarországon is. Akár 90%-os energiamegtakarítás is elérhető gazdaságosan, miközben az épületek sokkal komfortosabbak és értékállóbbak lesznek. A közel nulla energiás épületfelújítások a klímavédelem leghatásosabb eszközei. További fontos szempont az épületek hatékonyságának növelése kapcsán az energiafüggőség csökkentése, ez a törekvés egybeesik az EU célkitűzéseivel. A közel nulla energiás épületek reális megvalósításának alapja a passzívház-technológia, megújuló energiaforrásokkal kombinálva.


A képzésről

A CertCraft program magyar, svájci, osztrák és román résztvevőkkel indult 2013. decemberében. Célja, hogy megalkosson egy egységes szakmai képzési programot, mely az egyes országok gyakorlatán alapul. A tananyag hazai és külföldi passzívházépítők tapasztalataira épül.

A tananyag részét képezik a különböző szakkérdések, többek között az alábbiak

• passzívház követelményrendszer
• energetikai optimalizálás
• PHPP (passzívház tervezőcsomag)
• megfelelő árnyékolás és benapozás
• megújuló energiaforrások
• hőszigetelés optimalizálása


A különböző emissziókat, felmelegedési potenciált okozó kibocsátásokra, környezeti szempontokra is kitér a tananyag, pl. az építőanyagok újrahasznosítása. Számos osztrák, valamint magyar megvalósult példát ismertet a képzés, elsősorban a kivitelezési szempontok figyelembevételével: a részletképzések, a csomópontok bemutatásával, elemzésével. A szerkezetépítési csatlakozási kérdések mellett a rétegképzésre, szerkezeti kialakításra; különböző áttörések hőhídmentes és légtömör kialakítására is figyelmet szentelnek az oktatók. Az ökológiai építés kérdéseire (szalma, vályog, cellulóz, fa, kender stb.), illetve a hőszivattyúkra, szellőzésre, napkollektorokra, napelemekre is kitér a tananyag, érintve az intelligens épületfelügyelet kérdéseit is.

A hazai példákat főként a magyar passzívházépítők munkái képezik, de felhasználták a Passzívházak és Energiahatékony Épületek c. szakmai konferenciák, valamint a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok programjai során nyert tapasztalatokat is.

A képzés a Passzívházépítők Országos Szövetsége ajánlásával valósul meg.

A képzés felépítése

A képzés három három interaktív napból áll.

A képzés tananyagának összeállítói és oktatói:
• Benécs József CEPHD
• Boros Károly
• Horváth Tamás CEPHD
• Dr. Szekér László DLA CEPHD
• Dr. Vajda József CsC.


A képzés nyelve magyar

A képzés időpontja: 2016. május 11., 18., 25.
Az oktatás minden nap 9.00-17.00-ig tart.
A képzés helyszíne: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, 1024 Budapest, Lövőház u. 30. Térkép >>


Jelentkezési határidő: május 3.
Kedvezményes jelentkezési határidő: április 18.

Kedvezmények, részvételi díj

A kedvezmények közül egyszerre legfeljebb kettő vehető igénybe, a kedvezmények összeadódnak, így akár 30%-os kedvezmény is elérhető


• 15% tagvállalati kedvezmény: a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara tagvállalatai számára
• 10% mennyiségi kedvezmény: az egy cégtől minimum két résztvevő jelentkezése esetén
• 10% korai jelentkezési kedvezmény: a április 18-ig bejelentkezők számára

A teljes képzési díj: 90.000 Ft + áfa/fő

A tréning étkezési költségét az ár tartalmazza, amely a számlán elkülönítve kerül feltüntetésre.

További információk, jelentkezés
Kottmayer Krisztina projektkoordinátor
Telefon: +36 1/454 0609; +36 20 362 8712
E-mail: kottmayer@ahkungarn.hu

CertCraft képzés

Korábbi összeállításunk a témában >>

Szakmai partnereink/Our partners

passivhaustagung2017

5267_PHI.jpg

8777_iPHA.JPG

6219_2565_EnergiePlanerTeam4907_logo_ept.png

Minősített Passzívház Tervező képzés

6495_PHAR.png

4675_logo.JPG

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...